Ugrás a fő tartalomra

Dunaújváros, Római krt. 51/A


+36 (25) 743 - 136

Széchenyi 2020

Specialitásunk


A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum specialitása

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak öt dunaújvárosi és egy pusztaszabolcsi iskolája van, melyekben technikumi, szakgimnáziumi, szakképző iskolai, szakiskolai képzés folyik. Képzési kínálatunkban minden megtalálható, amit a régiós munkaerőpiac igényel. Az országos beiskolázást két jólfelszerelt kollégiumunk segíti, ahol tanulóink kényelmes körülmények között tanulhatnak, lakhatnak.

Egyik specialitásunk, hogy az országban egyedüliként képezünk papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikusokat. Mivel Dunaújváros és Dunaföldvár a magyarországi papírgyártás legjelentősebb központja lett, így kézenfekvő volt, hogy a térség gazdaságát erősítve itt indítsuk újra a papíripari képzést nappali tagozaton, ezáltal komoly karrierlehetőséget biztosítva a régió fiataljainak.

A másik különlegesség az a pályaorientációs rendezvény, melyet 2017-ben indítottunk útjára Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezéssel, s azóta minden ősszel megtartottuk, ha a járványügyi helyzet megengedte. Ezen a fesztiválon jelen vannak iskoláink a teljes szakmai kínálatukkal, a duális partnereink, a Kamara és persze a város és vonzáskörzetének pályaválasztás előtt álló általános iskolásai.

Téged vár a papírgyár!

Húsz év szünet után újra elindult a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Vajda-Papír és a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium együttműködésében. A papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzésének újraindítása megfelelően szolgálja az Ipar 4.0 stratégia gazdaságfejlesztési irányait azzal, hogy minőségi, képzett szakemberek állhatnak a gazdaság szolgálatába.

Dunaújvárosi Szakképzés Napja

Az esemény különlegessége, hogy egy időben, egy helyen jelenik meg valamennyi iskolánk, a teljes képzési struktúránk, jelen vannak partnereink, támogatóink és persze nem mellékesen a pályaválasztás előtt álló diákok és szülők. Ennek a fontos és aktuális találkozásnak igyekszünk minden esztendőben színvonalas, méltó és egyben ünnepélyes kereteket biztosítani. A rendezvényen valamennyi, a képzési kínálatban szereplő szakmát ki lehet próbálni, kézbe lehet venni, meg lehet fogni, fel lehet építeni. A rendezvény látogatói nem egyszerűen szemlélői a különböző mesterségeknek, hanem részesei is lehetnek a különböző folyamatoknak. Olyan programsort állítottunk össze, hogy a hozzánk látogató diákok gyakorlatiasan, fiatalosan, lendületesen, szórakoztatva tájékozódhassanak, betekintést nyerhessenek a különböző szakmák mindennapjaiba.

Sok szeretettel vár a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum!



KIMIKK
DaruSínDKIKDunaújvárosi EgyetemHamburger HungáriaLiberty DunaújvárosNSZFHOrszágos MentőszolgálatSzent Pantaleon KórházVajda PapírWeishaupt
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

      Dunaújváros, Római krt. 51/A

    • Telefon: +36 (25) 743 - 136

      E-mail: titkarsag@dunaujvarosiszc.hu

      OM azonosító: 203034


    2024Dunaújvárosi Szakképzési Centrum